Kezdésként jó lesz tisztázni: A Venice nem tekinthető egy teljes játéknak, csupán halovány árnyéka akar lenni a dicső elődöknek. A bajok a Velence-projekttel már ott kezdődtek, hogy a készítését a játéknak kerek perec félbehagyták, ezért is maradtak ki belőle olyan alapvető funkciók, mint a LAN-támogatás. (A netes játék elvileg már sehol sem működik, mivel a JoWood leállította az összes The Guild 2 szervert, mely miatt még nyílt levelet is írt néhány relatíve befolyásos játékos.)
A tervezők szakítottak a hagyománnyal, és az észak illetve nyugat európai színterek helyett a levantei-kereskedelmi útvonalak legfőbb városaiban játszhatunk. A doboz ígéretei szerint megkapjuk az alapjáték és a POES összes épületét és foglalkozását, két pluszfoglalkozással kibővítve (zsoldos+üvegműves). Továbbá 4 pályát ígérnek, valamint az 1.4/2.1-es patchben bejött céhmesteri fejlesztéseket, valamint a szokásos új és hatékony tárgyakkal.
Nézzük mi valósult meg ebből: 4 pálya van a játékban 3.0-ás verzió esetén, mely a 3.5-ös javítás feltelepítését követően egy bónuszpályával egészül ki. A 4 alappálya a következők szerint épül fel: Van két nagy pálya, és azt darabolták fel 2-2 felé, így jött össze a 4 pálya. (Hasonlóan oldották meg a POES pályáit is.) Undorítóan összecsapott vegetáció, pixelpontosan vonalzómentén meghúzott utak, fűtengerek, erdőcsoportok, házak jellemzik a pályákat. Már az 1.4/2.1-es javításokkal bejött új pályáknak is nagyon összecsapott szaga volt, de még elviselhető mértékben, de ami a Velencében van, arra nincs más szó: szar.
A legszembetűnőbb változás a textúrákban történt. Minden épület textúráját lecserélték, néhány új objektumot hozzáadtak (pl. díszes híd Velence közepén). Az új textúrák néhány kivételtől eltekintve összecsapottak és rondák. Ez még csak nem is lenne baj, de az épületek eredeti beállításait (értds: hogy hol kezdődik a ház, hol van az épület bejárata) nem változtatták meg, így igencsak gyakran megtörténik, hogy az épületbe beküldött ember a háztól 5 méternyire tűnik el, máskor pedig a ház falából lép ki. (Voltak hasonló hibák az elődökbe is, de közel sem ilyen szembetűnő módon.) Ezek mellett már elenyésző hibának tekinthető a játékban szereplő épületek ablakainak textúra hibája. Fontos megjegyezni, hogy a 3.5-ös javításban bejött új pálya - mely Bécs és környékét teszi játszhatóvá - már rendelkezik az alapjáték épületeivel és azok kinézetével. (Hogy megbizonyosodj a fentebb leírtakról, nézz be a Velence képgalériájába.)
A két új mesterség nem valami nagy szám, de arra jók, hogy a dobozra rá lehessen írni, hogy újdonság. Tényleg az.
A játék összes egyéb része nem változott. A Velence tudása megegyezik a Pirates of the European Seas 2.1-es változatával, úgymint a céhház, és a velejáró ajánlatok.
Alapvető probléma, hogy még tervezéskor se foglalkoztak a játékkal, nemhogy utána. A többjátékos mód hiánya mindenképpen zavaró, azonban el kell ismerni, hogy a The Guild 2 széria nem rendelkezik valami jó többjátékos rendszerrel. (Ajánlott olvasmány: Főmenü – Cikkek – Multiplayer tapasztalatok)
Jelenleg néhány ezer forintért lehet kapni a normál változatú Velencét honosítva, azonban ha jót akarsz magadnak, a Platina Változatot veszed meg, mely olcsóbb, és megkapod a Velence mellett az alapjátékot és a POES-t is. Továbbá érdemes tudatában lenni annak, hogy a Velencével már nem foglalkozik senki, sem javítást, sem nagyobb volumenű modifikációkat nem terveznek hozzá, így ez a játék jelen állapotába egy zsákutca.
Összefoglalva a játék negatívumait:
by WiNTeR / 2010.05.04.